
a halálról mesél az este.

a
srinkem azt mondta drukkol. rögtön szabadkozni kezdett, hogy ezt nem a "pszicho-énje" mondatja vele. én ezen görcsösen nevettem (vagy inkább idétlenül) majd elejtett félmondatként megjegyezte, hogy lassan a terápia végére érünk. összerándult gyomorral egyeztettük a jövő hetet.
mintha mindenki velem örülne.
annyi szeretetet adsz, hogy belepirulok: elönt a szégyen.
igen, ez a szerelem.
rosszkedvem naplójának itt, most vége.
átrendeződött az életem, megváltoztak viszonyok.
a terápia életre kelt.
belédfáradtam.

és annyi bennem a feszültség, hogy gondolatban elvágtam a torkodat. nem éreztem semmit csak a nagy ürességet és ökölbe szorítottam a kezem. a fogaim csikorogtak.

ma egy éve vagyok újra itthon.
otthon
itthon
itt.

mindig én vagyok a hibás. mindig én vagyok a geci. (..) na, ne vicceljünk már. nincs kedvem sokfordulós engesztelősdit játszani.
ha az ember kvázi jól van, akkor van csak igazán rosszul.